Mindenki tagadja és mégis mindenki ismeri.Mi az? Nem, most nem a Győzike-show-ról beszélek, hanem az egyik kedvelt gyorsétteremről, amiről mindenki tudja, hogy egészségtelen, mégis mindenki gyakran megfordul benne. Gyerekeim már nem kicsik, megnézték a "Super size me" c. ellenkampány-műsort is... Felfogták, mégis azt gondolják, hetente egyszer lehet! Lehet, de minek!? :D

Én meg hiába törekszem az egészséges táplálkozásra, ha mindkét gyermekem kissé gyorsétteremfüggő, meg persze hamburgermániás! :D Talán ez utóbbi nem is lenne baj, mert a hamburgert sokszor reprodukáltam már itthon és kellő előkészülettel meg is lehet oldani csupa egészséges hozzávalóból. De a zsemle még nem volt az igazi, amíg rá nem találtam Limara  receptjére, amiből valóban igazi hamburgerzsemlék születtek! Ha tudom, hogy ilyen egyszerű, előbb is nekiálltam volna! Ha van kenyérsütőgép, abban meg egyszerűen hiperkönnyű! (Ha valaki szeretne, most írjon a Jézuskának! )

 Nálunk a pogácsa mindig nyerő! Bármilyen és bármennyi készüljön is, még sosem maradt meg egy szem sem belőle...És ez a mostani igazán jóízűre sikeredett. Pedig amikor elmondtam, mit készülök beletenni, nem nyert nagy ovációt a rozmaring-túró párosa. Az egész a házi túró felhasználására indult, én pedig mindenképpen variálni akartam rajta kissé. Ha belegondolok, hogy régebben szinte szó szerint főztem meg egy receptből, és mára már majdnem bármit bármivel képes vagyok helyettesíteni.. Ez az igazi főzés élménye, azt hiszem. Elég ennyi a csacsogásból, jöjjön a recept:

 Már megint egy olasz. Most süti formájában. És ha már olasz, legyen rusztikus is! Azóta terveztem ennek a sütinek a megsütését, amióta "kicsiszívem" egy cserediák-történetből kifolyólag elmehetett, majd hazajött Szicíliából egy jó táskányi házi biscottival, és hát persze cantuccini is volt közte. Annyira finom volt mindegyik, még az is, amelyikről elfeledkeztünk és csak több hét után találtunk rá valamelyik kamra-polcon... De sajna, mind elfogyott! A napokban nézegettem Trinity blogján, hogy ezt a fajta sütit is el lehet készíteni kicsit reformosan, nem ront az ízén, hát nekiálltam. Igaz, én fele mandula-fele mogyoróval készítettem és kevés mazsolát is csempésztem bele:

Nem tudom, ki hogy van vele, de én úgy tapasztaltam, hogy a mogyoróvajat vagy nagyon lehet utálni, vagy nagyon lehet szeretni. Ez egy jócskán megosztó édesség, bár nem is édesség talán.. Mi-sajna-az utóbbiak táborát erősítjük. Szeretjük!!

Nem, nem vagyok alkoholista. Még nem :D. De ahogy ott csücsültek a joghurtos-citromos muffinok felhalmozva a fekete tálon pár helyes kis mosolygós fakó nap-sárga citrom társaságában, rögtön az jutott eszembe, de jó lenne hozzá egy kis csini likőröspohárnyi cointreau, vagy legalább egy kis jégbe hűtött limoncello. (Ez utóbbihoz Amalfi-parti kerámia-pohárkám is van...) Rögtön a tengerparton érezném magam! :D  Hát kellett nekem ilyen desszertet gyártani!

De amikor megkóstoltam, azt hiszem, ez ismét igencsak jól sikerült. Persze, házi (saját!) joghurttal és szintén házi narancs-és citromhéj-befőttel készült, kellően eltúlozva benne a citrom mennyiségét is... Szóval miért ne lett volna frenetikus! :DDD...    Limoncellot meg majd csinálunk!

A recept egyébként egy anyuka-társtól származik, ő sütötte valamelyik tini-zsúrra. Aszalt sárgabarackkal készítette, nekem az most nem volt, ezért tettem bele a citromhéj-befőttet.(recept itt). De szerintem a legtöbb picit fanyar aszalt gyümölcs és még a fehér csoki is jól passzol hozzá...

Aki járt már a Közel-Keleten,ill. a mediterrán országok valamelyikében, vagy legalább egy ilyen vendéglőben, az tudja, hogy ott a humuszt nemcsak kenyérkenceként, hanem előételként és néhol köretként is felszolgálják. Nálunk leginkább csak kenyérre kenjük, de körülnéztem, ennek is sokféle készítési módja ismert. Az arabok állítólag az igazi humuszba nem tesznek fokhagymát és a csicseriborsót nem pépesítik teljesen, maradnak benne egész főtt szemek is. Lepénykenyérrel vagy pitával fogyasztják.

Mivel nem vagyok sem arab, sem görög, ezért nem tudom, enyém eredeti recept-e, de évek óta így készítem, és mivel mindenki szereti, leírom az én verziómat is. 

A múltkori ígéretemnek szeretnék most eleget tenni, hogy megadom az általunk tökélyre vitt pizza receptjét. Az évek során olyannyira sokszor készült már,s így sikerült annyira tökéletesíteni, hogy a kisebbik (pizzaimádó) lányom szerint már jobb, mint az egyik kedvenc pizzériájában készülő pizza :D. 

Amíg még régebben munkánkból kifolyólag többet jártunk Olaszországba, sorra kóstolgattuk az ottani tartományokra leginkább jellemző pizzákat és ahol ízlett, ott megkérdeztük, hogyan készült. Mily meglepő, hogy minden helyen készséges felvilágosítással szolgáltak a receptet illetően...Természetesen az elkészítésénél az is fő szempont volt, hogy minél hamarabb elkészüljön, vagyis ne legyen érdemes "telefonon főzni" (=rendelni).Ha nem sietünk nagyon, lehet kicsit pihentetni a tésztát, mert akkor fog majd felhólyagosodni a pizzánk. Mi a kenyérsütőben szoktuk hagyni fél órát.

Amióta van kenyérsütő gépem, azóta még a tészta összeállítása is gyerekjáték, nem beszélve arról, hogy a paradicsomszósznak kis adagokban eltéve mindig kell lennie a fagyasztóban.  Ha van itthon mozzarella, esetleg egy kevés vékonyra szeletelt sonka, fél órán belül kész a két kedvenc: a pizza margherita és a sajtos-sonkás pizza is. A mostani egyébként a kenyérrel együtt a kemencében került kisütésre, de leírom a sütőben való elkészítését is:

 Ezt most nagyon sajnálom, hogy nem én találtam ki, ugyanis olyan vagyok, mint Gombóc Artúr, a csokit minden formájában imádom! Nem is szoktam megvenni a boltban szinte sosem, mert ha van otthon, valahogy mindig eltűnik...:D. Hallottam egyébként már sokszor,hogy szinte bármiből lehet lekvárt csinálni, de csokiból nekem még nem jutott eszembe... Ez az ötlet most strawberrytől származik, bár én még tettem hozzá a múltkoriban kreált karamellkrémet, mert a csokit karamellel még jobban szeretem :D

"Ez már mindennek a teteje, te narancshéjból csinálsz befőttet? "- fogta a fejét a barátnőm, amikor mutattam neki legújabb kreálmányomat a maradékok újrahasznosítása ürügyén.. De én még emlékszem nagymamám szavaira, miszerint ételt kidobni a legnagyobb vétek! (sajna,ez meg is látszik :DDD ) De mit lehet tenni, ha az egész család komolyan vette a kérésemet, hogy ne dobják el a citrusok héját! Mára már annyit sikerült felhalmozni, hogy valamit kezdeni illett vele!

Hihetetlen, de a nyár elején készített, karácsonyra szánt diólikőr nem érte meg az adventet sem.. :D. Valaki lakhat még nálunk? Mert határozottan emlékszem, a múlt héten még majdnem tele volt az üveg! Ki érti ezt? :DDD  

Mindegy, szóra sem érdemes, újat kell gyártani! Mivel zöld dió már nincs, ezért más ötlethez kellett folyamodnom, s a napokban Maxnál ráakadtam erre a csodálatos brazil típusú kávélikőr-receptre. Mondanom sem kell, picit variáltam rajta, karácsonyra célzottan még néhány fűszert tettem hozzá... (szerettem volna gyömbért is beletenni, de leszavazták ebbéli erősködésemet, mondván, miért kell mindennek egyforma ízűnek lenni? -meggyőztek.)

Nincs még igazán karácsonyi hangulatom. De minden évben már november elején elkezdek gondolkodni az ajándékokon, aztán addig-addig halogatom a dolgot, hogy mégis kapkodás lesz a vége... Vagy majd elfog a "csak ezen is legyünk már túl" hangulat, és az ünnep varázsa ismét a ködbe veszik :(  

Ámde álljunk már optimistán és örömmel várakozóan ehhez a gyönyörű ünnephez! :D  A kellő ráhangolódáshoz néha egy-egy illat is elég...

A most következő ötletet Dulminánál találtam és egyből megtetszett, mert pillanatok alatt elkészíthető, nem igazán kerül sokba és mindenki saját kedve szerint választhatja meg a belevalókat. Az illata pedig igazán emlékeztet a karácsonyra... Nem utolsó dolog az sem, hogy szépen feldiszített fémdobozba rakva egy elegáns gasztroajándék is válhat belőle!

 Láttátok  a Showder Klub tegnapi adását? Kovács András Péter elmesélte, hogy egy igazán csinos csaj mennyire lehervasztotta a pasik mosolyát, amikor a benzinkúton "macsiátót" kért. Tudjátok, ez az espresso macchiato, alias tejhabos capuccino. Na, ennek örömére én is készítettem egyet kardamommal lefőzve és a tejhab tetején fahéjjal megszórva.

Annyira nem bírtam a nevetéstől, hogy amire le bírtam fényképezni, a hab is összeesett kissé rajta :D (vagy ez most csak nekem volt vicces? :D )

Ezzel a kis képpel kívánok mindenkinek kellemes délutánt ebben a borongós őszi időben!

Gondolom, mindannyiunknak van olyan étele, amit valamiért nem szívesen készítünk el. Egy kezdeti kudarc annyira el tudja venni a kedvet, hogy kell a megfelelő idő, hogy újra próbálkozzunk. Nekem ez a sajt (az egyik). De mivel annyira szeretjük, és az előző bejegyzésben említett gasztrobloggerek olyan nemes egyszerűséggel írtak a készítéséről, hogy újra nekifutottam a gyártásának. Mit is mondhatnék, nem bántam meg...:D

Mielőtt következik a recept, még el kell mondanom, hogy először egy gyógynövénnyel próbáltam ki, mégpedig a tejoltó galajjal, mert már (becsszóra!! :D ) láttam olyan embert, aki évek óta ezzel készíti a sajtot, de nekem a galaj nem akarta tenni a dolgát sehogysem!! Régebben ecettel oltottam a sajtot és az ugyan sikerült,de az íze nem volt valami meggyőző... A mostani, citromos verzió viszont jól bizonyított:

 Nem, a cím senkit se tévesszen meg, nem vettünk tehenet és kecskéket sem. (Rosszindulatú megjegyzés szerint már van.:D Hihihi :D) Szóval a szomszéd néni útmutatása alapján találtunk egy házat a közelben, ahol mindig lehet házitejet venni. Nem apróztuk el. Vettünk egyszerre 10 litert. És amit csak lehetett, megpróbáltam belőle kihozni. 

Elöljáróban is el kell mondanom, hogy a fent nevezett étel, nem igazán az én érdemem, mert teljesen családi összefogásként készült. Ennyi mindent,amit egyetlen napra beterveztem (és nem először), nem is lehetett volna másként... Na, de mindig kellenek irányítók,nem igaz? :D Szóval a lényeg, hogy egy kemencét befűteni nemcsak nagy macera, de egyetlen dologért nem is érdemes, mert utána akkora kosz és enyhe füstszag lesz a lakásban (nálunk a konyhában van), hogy ugyanannyi idő takarítani és szellőztetni utána...

Így hát készült még pogácsa, pizza (amit majd felteszek), sütőtök és mellékesen feldolgoztunk 10 liter házitejet is ,amiről majd később tervezek bejegyzéseket... 

A kiinduló receptet Dolce Vitánál találtam, és annyit módosítottam rajta, hogy nem szárított élesztővel készítettem, valamit a vízmennyiség felét a sajtkészítéskor visszamaradt savóval helyettesítettem. És a végeredmény tényleg tökéletes lett!!!

Néhány napja már csücsültek a teraszon és várták felhasználásukat a kiásott torma-gyökerek. Nekünk pedig valamiért csak nem akaródzott nekiállni. Tavaly kisebb kudarcot vallottunk vele, miután tönkretette a jó erős aprítógépünket, mégiscsak kézzel kellett lereszelni. Most is ez következett.

Pedig a torma egy igazán hasznos gyógy-és fűszernövényünk, kálciumot, nátriumot, magnéziumot és C-vitamint is tartalmaz. Hatásos étvágyjavító, jó hatással bír az emésztésre és a vérkeringésre is. Állítólag reszelés után még fél napig  baktérium- és vírusölő hatása megmarad. Illóolaja tisztítja a légutakat, ezért megfázás és nátha ellen is jó, de megelőzésként is alkalmazható. Érdemes szeretni!

Ma próbaként 3-féle ízzel próbálkoztam:

"De ő mááár evett belőőle, most én is akarook méég.. Miért csak ennyiii... Már megint elfogyott, ne mááá..."-ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzanak el rendszeresen, ha kisleánykám a fenti sütit megsüti. Már olyannyira tökélyre fejlesztette, hogy akár be is nevezhetném a  reform-sütik közé... És a dolog pikantériája, hogy ő maga meg nem is szereti a mákot, ezért nem is eszik belőle :DDD. 

A mostani változat is teljesen lisztmentes, kevés nádcukor és ezzel készült lekvár kell hozzá. A legjobb,ha friss házitojást szerzünk, akkor 5 is elég belőle. Tehát innét az ő instrukciói jönnek (szó szerint):

Nagypapám egyik (volt neki néhány:D ) kedvenc mondása volt :"Ha adnak valamit, fogadd el,ha megütnek fuss el!" (valahogy így..) ,és hát ma pár dolgot tálcán kínált felém a természet. Elfogadtam...

Régi emlékeimben él nagymamám, aki minden egyes családi összejövetelnél órákat állt a tűzhely mellett és nemcsak sokféle ételt,hanem legalább ugyanannyi desszertet is készített. A rá való emlékezés duplán aktuális, egyrészt ma van halottak napja, másrészt 2 napja lett volna 96 éves! De a hétvégén nemcsak emiatt jutott eszembe, hanem a rengeteg főzőcskézés miatt is... Rájöttem, ha rossz a szervezés,ebben nagyon el lehet fáradni, ezért el is határoztam, a jövő héttől nagyobb teret biztosítok a gyerekeknek is, főként,hogy már nem is annyira gyerekek, meg kitört az őszi szünet is :D.

A mai menü egyik fogása volt ez az étel, bár 2 napja is tésztából készült, úgy jött ki a lépés, hogy a mai is. De emiatt senki sem panaszkodott! 

Van egy cicánk, aki tisztára olyan, mint Garfield, a rajzfilm-cicus. Barnás-vörös szőrű, hízelgő és egész nap csak tunyul, általában az ablakban heverészik. Egy dologban azonban különbözik tőle, nem szereti a lasagne-t, de még a zsemlét sem, pedig a nevét erről kapta, ő a Zsömi. Na, de nem is ez a lényeg, mert a mai étel nem is neki készült,hanem pár kis csajszinak, akik imádják. Pedig van benne néhány zöldség is,de ez az ízén sütés után már nem érezhető :D Mi a tésztáját is magunk készítjük, nevezetesen párom, én csak konyhai kisegítő szerepkörben tevékenykedem. Ez a recept igazából családi alaprecept, amin mindenki kedve szerint módosíthat. Tehát:

 Rusztikus. Imádom ezt a szót. Nálam a konyhában a béna szinonimája. Ha valamit nem sikerül kellő gondossággal elkészíteni, mindjárt lehet rusztikus :D  A kettes számú kedvenc a patinás egyébként..Emiatt is imádom az olaszokat.A rusztikus és patinás dolgaik miatt. Meg amúgyis jókedvűek,nem foglalkoznak apróságokkal, mégis "patent" a végeredmény. És ha már olaszok, akkor ma lévén tízmilliószoros nap, jöhet a Dolce Vita, meg egyébként a recept is Dolce Vitától származik, bár én reformositottam kicsit. Amiatt is tetszik nekem ez a kenyérféle, mert kezdők is nyugodtan belevághatnak az elkészítésébe, nem lehet elrontani. Még nekem sem sikerült..Hát íme:

Bio-bloghoz méltó bejegyzés következik most! :D A tegnapi pogácsa után illik egy kis egészséges recepttel is előrukkolni már! Ez az étel egyébként nálunk az egészséges és finom kategóriát képviseli, bár a kisebbik csajszi ezt is mereven elutasítja.. (mondjuk,régen én sem ettem volna meg). Igaz,hogy csak előételként funkcionálna,de mi pirítóssal  és egy kis kompóttal a végén teljes értékű vacsinak nyilvánítottuk! Az elkészítése is nagyon gyors és könnyű, igazi vendégváró is lehet, persze akkor kevesebb fokhagymával készítve..

Régebben gyakran jártunk a Balatonra nyaralni. Az északi parton volt egy édes nádfedeles parasztházunk, ahol szerencsére aranyos szomszédaink voltak. A hölgy volt Vali néni,aki rendkívűl jól sütött-főzött a kis családjának. Minden ősszel isteni jó pogácsákat és egyéb édes kelt tésztákat sütött azon az igazi hagyományos módon. Nem volt kenyérsütője, de talán még habverője sem, mégis pikk-pakk kerültek ki a kezei közül a finomabbnál finomabb falatok. És hát nekünk is jutott mindig belőle. Ez a recept (is) tőle származik. Érdekes, hogy én is általában akkor állok neki, amikor az időjárás zordabbra vált, mert ettől a pogácsától melegség lesz az otthonunkban...

Annyi még elöljáróban, hogy én fehér liszt helyett általában rozs-,hajdina, ill. teljes kiőrlésű lisztet használok, de ez a recept valamiért sima mezei liszttel az igazi :D