A múltkoriban készült lekvároknál is már írtam, hogy én nem szeretek sem tartósítószert, sem pedig más mesterséges dolgot tenni az ételekbe. Tudom, néha nem lehet teljesen kiküszöbölni, de legalább próbáljuk meg használatukat a minimálisra csökkenteni.

Emiatt kerestem és találtam rá a múlkor a pektin, azaz a zselésítő készítésére Jókaja blogján. Rögtön neki is álltam, annyira megtetszett. Nem kell hozzá más, mint almahéj és csutka, esetleg ugyanez birsből. Mivel utóbbi már nem kapható, ezért nálam most csak az almáspite és az almachutney készítésekor fennmaradt héj és csutka játszott. Elgondolkodtam. Vajon más konyhai hulladékot is lehetne ilyen jól hasznosítani?

Aztán közben kiderült, Foodafok is velem egyidőben pektin gyártására adta a fejét és mivel ő valóban kíváló szakács és szakember, ezért nála el is olvashatjátok, mi is az a pektin és miben található. Nekem elég az, hogy zselésíteni és süríteni is lehet vele az ételeket, főként a lekvárok gyártásánál fogom majd gyakran használni. Az eljárás pedig végtelenül egyszerű:

Pektin készítése:

Az alma hulladékát, a magházat is és a héjakat tegyük egy nagy fazékba és annyi vízzel, amennyi pont ellepi, forraljuk nagy lángon kb. 50-60 percig. Ekkor szűrjük le és a maradék levet is csöpögtessük hozzá! (Az eredeti recept szerint fél napig hagyjuk csöpögni, de én inkább kézzel jól kinyomkodtam.)

Most a maradék levet még forraljuk be jó sűrűre addig, amíg tányérra cseppentve kocsonyásodni nem kezd. Kész is a pektinünk. Ha nem használjuk fel pár napon belül, akkor üvegekben szárazdunsztolva ugyanúgy eláll, mint a többi lekvár a kamrában. Mint már írtam, desszertek zselésítésére, krémek sürítésésre és főként alacsony pektintartalmú gyümölcsök befőzésekor.

Most pedig kicsit más: Ismét díjat kaptam! Most a tengerentúlról Elisabeth lepett meg vele! Lévén, hogy ő igazi profi konyhaművész, ezért igazán megtisztelő számomra a tőle kapott díj! Mivel semmilyen instrukció nincs mellékelve a díjhoz, így küldöm mindazoknak a kedves blogger-társaimnak, akik szintén megtisztelnek azzal, hogy néha bekukkantanak hozzám!  Elisabeth, köszönöm szépen!