Imádok kísérletezni, ehető virágokat felhasználni, elfogadni erdők-mezők kincseit. Ahogy kutakodom e téma után, egyre-másra derülnek ki olyan dolgok, amikről eddig nem is hallottam: Tudtátok például, hogy a pipacs virága is ehető? De nemcsak ehető, hanem kiváló köhögés elleni szer is!

De most maradjunk továbbra is az egyik nagy kedvencemnél, a rózsánál. Rengeteg rózsa terem a kertemben, szeretek gyönyörködni is bennük, de szívesen felhasználom őket szárítva teaként, kandírozva és lekvárként is. Erről itt olvashattatok már.

Ma készítsünk belőle rózsaszörpöt! Mivel a virág tele van E-vitaminnal, jót tesz a bőrnek és a hajnak is. Sejtmegújító hatása révén pedig fiatalodhatunk is tőle :D Ki tudja? De igyuk azért is, mert egyszerűen csak finom!

Illatos rózsaszörp:

Hozzávalók:

- egy jó nagy adag illatos rózsaszirom (nálam kb. 3 liternyi lett mosás után, ez kb. fél kg)

- kb. 2 liter víz

- 1-1,5 kg cukor

- 3-4 db citrom ( vagy 3 dkg citromsav)

Elkészítés:

Először is keressünk szép piros, illatos rózsákat. Ehhez nem jó sem a sárga, sem a futórózsa. (A szörp színe  és illata miatt!)

(Már csak erről maradt kép, a pirosakat megdézsmáltam..)

Alaposan mossuk át őket, majd egy nagyobb lábosban a vízzel együtt tegyük fel főni. Addig főzzük, amíg az összes szirom szinte kifehéredik. 

Ekkor szűrjük át, adjuk hozzá a citromot vagy citromsavat, valamint a cukrot vagy édesítőt is! Forrón merjük üvegekbe, állítsuk fejre őket és ugyanúgy dunsztoljuk, ahogy a lekvárokat szoktuk. Így tartósítószer nélkül is eláll hűvös helyen.

Ugye, milyen gyönyörű, élénkpiros színűek? Érdemes nekiállni, én mondtam! :D

(Ha nem elég hűvös a kamra,és félünk, hogy tönkremegy, lezárás előtt tegyünk késhegynyi Na-benzoátot a tetejükre!)

Szerző: Bio-Ritmus  2012.06.08. 10:34 8 komment

Címkék: rózsa befőzés szörp

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmusakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr524573230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anna Péter 2013.05.28. 16:15:09

ma elkészítettem én is a rózsaszörpöt és isteni finom lett köszönöm a receptet

Bio-Ritmus 2013.05.28. 17:23:36

@Anna Péter: Nagyon szívesen, örülök, hogy ízlett! :D

Mónika Fülöp 2014.05.25. 16:05:29

Szia :)nekem rózsaszín és világos lila rózsáim vannak...megcsinálom abból..szerintem abból is fincsi lesz :P

Mónika Fülöp 2014.05.25. 17:36:23

átmentem a szomszédba, vörös rózsáért :D
MÁR leszűrtem,benne a culor, a citrom :) nagyon fini..

Bio-Ritmus 2014.05.26. 09:44:47

@Mónika Fülöp: Remélem, finom lett a végeredmény is! :D

Itality 2016.06.06. 20:39:54

ebből a mennyiségből kb. mennyi szörp lett ?

Bio-Ritmus 2016.06.07. 08:32:02

@Itality: Úgy emlékszem, kb 3 liter, vagyis a fent látható 6 üveg.
süti beállítások módosítása