cseresznyevirág2_480x360.jpg

A cseresznyefa szinte elsőként bontja a virágát tavasszal. Kis érdekesség, hogy ez Japánban az egyik legbecsesebb természeti jelenségnek számít, a virág pedig a szépség, a természetesség és a tisztaság szimbóluma is egyben. Akkor miért ne élvezhetnénk ezt az igazán értékes virágot kicsit tovább is? :D

Első kísérletként a cseresznyevirágból teát készítettem. Bár az íze jó volt, de a színe nem volt az igazi. Szerettem volna, hogy kicsit emlékeztessen a cseresznye színére...így adtam hozzá hibiszkuszt és voila! gyönyörű pirosas színt kaptam virágos-gyümölcsös illattal. Érdemes kipróbálni!

cseresznyevirág1_480x360.jpg

Fontos: A virágokat lehetőség szerint ne csak egy helyről szedjük, mert nem fog teremni a cseresznyefánk! :D

Hibiszkuszos cseresznyevirág-szörp:


Hozzávalók:


- 1 csésze cseresznyevirág (2,5 dl)

- 3 csésze, azaz 7-8 dl víz

- kb. 30 dkg cukor/nyírfacukor/méz

- hibiszkusz (szárítottat lehet venni natura-boltokban, ebből egy ek. kell, én most 3 db szárított hibiszkusz-virágot használtam)

- 1 citrom leve

Elkészítése:

A cseresznye-virágokat a vízzel és a hibiszkusszal együtt kis lángon főzzük negyed órát, majd letakarva hagyjuk állni 20-30 percig. Szűrjük le, tegyük hozzá a cukrot (ha mézet használunk, akkor azt csak a végén!!) és főzzük, amíg a cukor teljesen elolvad.

Hozzáadjuk a citromlevet és forrón töltsük üvegekbe! Behűtve hígítsuk vízzel vagy szódával és citromkarikával kínáljuk! Cseresznyés illata és íze is van. :D

Szerző: Bio-Ritmus  2013.05.07. 12:40 5 komment

Címkék: befőzés szörp ehető virág VIRÁG

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmusakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr815286201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krikotot 2014.04.01. 11:48:31

De örülök ennek a receptnek! Teljes pompájában virul a hatalmas cseresznyefánk! Tegnap megkóstoltam a virágját és a zöld részével együtt kissé kesernyés volt az íze. A szörphöz úgy használod a virágot, ahogy a képen látom vagy csak a szirmait? SOS!!!! Köszönöm :O)

Bio-Ritmus 2014.04.01. 12:17:32

@krikotot: Igen, úgy használom, ahogy a képen látható.A szörpnek nem lett kesernyés mellékíze, sőt..:D Szerintem túl nagy munka lenne egyesével "leszirmozgatni", de ahogy gondolod, én ehhez azért már lusta voltam :D Jó munkát!!!

krikotot 2014.04.01. 14:48:50

Hű, megnyugtattál! Nem kezdtem volna hozzá, ha le kell szirmozni... Tavaly orgonaszörpöt készítettem. Még szerencse, hogy másodszülött lánykám még örömét is lelte a virágszemezgetésben :O)
Köszönöm a gyors választ! Indulunk is a kertbe!

krikotot 2014.04.04. 23:36:19

Kedves Bio-Ritmus!

Ma reggel elkészült az első adag szörp és olyan finom, hogy gyorsan szedtünk még 3l cseresznyevirágot... Köszönöm az útmutatást!

Bio-Ritmus 2014.04.05. 14:27:55

@krikotot: Hát ennek nagyon örülök!! És persze nagyon szívesen! Most nyílik a pitypang (gyermekláncfű) abból is nagyon finom a szörp, a receptet természetesen itt megtalálod!Üdv, Rita