Még mindig dúl bennem a befőzési vágy. Mostanában mindent összeszedek, ami a kertben és a környéken terem. Szerintem a környéken élők már úgyis megkérdőjelezték a beszámíthatóságomat, amikor a fenyőrügyeket szedegettem, aztán amikor az akácvirágot kóstolgattam, majd lecsipegettem az itt csak "tejesfűként" emlegetett sárga virágokat... szóval ezek után ha megdézsmálom a szomszédból átlógó bodzafát, már csak legyintenek egyet..

Nos, hát úgy tűnik, beköszöntött a kánikula, kell is, hogy finom szörpök sorakozzanak a kamrapolcon! A fenyő- és az akácszörp után most végre eljött a bodza-szezon is! Nem is tudok feleleveníteni egyetlen olyan évet sem visszamenőleg, hogy ne határoztam volna el, jövőre biztosan több bodzát fogok gyűjteni. De most sem volt kedvem a szomszédnál távolabb menni érte.:D Talán majd jövőre! :D

Amúgy a bodza, mint gyógynövény sok-sok jó tulajdonsággal bír, többek között lázcsillapító, vízhajtó, hashajtó, vértisztító és köhögéscsillapító is. Rengeteg A, B, C vitamint tartalmaz, valamint vasat, káliumot, kálciumot, magnéziumot és flavonoidokat is.

Az elkészítése egyébként negyed óránál több időt nem is igényel, ezért érdemes nekiállni, sőt semmiféle konyhai tudásra sincs szükség hozzá. Bár én most variáltam is! :D

Bodzaszörp:

Hozzávalók:

- 25-30 db bodzavirág

- 4-5 liter víz

- 1,5-2,5 kg fruktóz/ nádcukor/ cukor/ stevia..

- 2-3 db (bio)citrom felkarikázva

- pár kk. citromsav (el is maradhat)

- opcionális: néhány levélke menta/citromfű

Elkészítés:

Mielőtt kimennénk szedni, forraljuk fel a vizet a cukorral, és hagyjuk kissé hűlni. A levágott bodzavirágokról lerázzuk az esetleges bogarakat, vigyázva, hogy a virágpor azért maradjon. Belehelyezzük a szirupba a citromkarikákkal és a citromsavval, majd letakarva 3-4 napig hűvös helyre tesszük.

 

Közben naponta átkeverjük, (érezze, hogy foglalkozunk vele :D,) majd gézen átszűrve üvegekbe töltjük. Hűtőben sokáig eláll. Ha valaki télre is szeretne, akkor érdemes megint felforralni és még forrón üvegekbe tölteni. Dupla celofánnal zárjuk le, ahol a 2 réteg közé kevés nátrium-benzonátot tehetünk. (Ettől még tartósítószermentes szörpünk lesz, csak nagyobb eséllyel éli meg a telet!)

Most pár bodzavirágot mentával együtt is tettem el, kíváncsian várom a végeredményt:

P.S.: Végre, elkészült a mentás és a citromfűvel turbózott változat, és hát valami fantasztikus lett mindkettő! Megyek is bodzafagyit kutyulni belőlük!!

Szerző: Bio-Ritmus  2011.05.20. 16:48 Szólj hozzá!

Címkék: menta bodza befőzés szörp

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmusakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr122919578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.