Szerencsére, kegyes hozzánk a természet! Októberben ismét eljött a jó idő-talán ez a vénasszonyok nyara?-,és ennek örömére ismét virágzik a levendulám. Rengeteg csokor szárad már a lakásban itt-ott, így az újakkal is valamit kellett kezdeni.. Ennek örömére született a terv: miért ne gyárthatnék belőle szörpöt? Mivel a gyömbéres változatot rajtam kívül senki sem díjazta, ezért 2fajta is készült belőle.

Gyömbéres és citromos levendula szörp:

Hozzávalók:

-1 csokor levendula (pici szárral)

-2 liter víz

-3 citrom

-fél kg barna cukor

-szeder v. erdei gyümölcsös teafilter 

-3 cm-es gyömbér (opcionális)

Elkészítése:

Jöjjön a legfontosabb kellék, a levendula:

Hát először ennyit tettem bele, aztán még egyszer ennyit. Szerintem akinek nincs friss,jó a szárított is. A lényeg,hogy úgy,mint a bodza-szörpnél,az egészet egy lábasba tesszük a vízzel, cukorral és a citrommal együtt:

Letakarjuk és 2-3 napra félretesszük. Ha friss a levendula, 3 nap után a színe kioldódik és a citromlével együtt pirosra színezi a vizet:

Ekkor kicsavarjuk a citromokat és a levendula-szálakat,majd átszűrés után kb. felére forraljuk az egészet. Ha nem lenne elég élénk a színe, tegyünk a még forró vízbe pár pillanatra egy szeder v. erdei gyümölcsös tea-filtert. Még forrón üvegekbe töltve szárazdunsztolhatjuk is,de nekem ebből a mennyiségből 2 fél literes palacknyi lett,ezért kihűlés után a hűtőbe tettem. Ha szeretjük, egyikbe rakhatunk apróra vágott gyömbér-darabkákat is: 

Jó ötlet, hogyha szeretjük a levendula illatát erősebben, akkor a végén 1-1 csepp levendula illóolajat is cseppenthetünk a kész szörpbe. Nem sorolom el az összes élettani hatását ennek a gyógynövénynek, de rendkívül hatásos hangulatjavító, nyugtató és görcsoldó is egyben. Tehát az elkövetkező borongós őszi-téli napokon jó szolgálatot tehet...

 

Szerző: Bio-Ritmus  2010.10.10. 17:33 Szólj hozzá!

Címkék: édes citrom levendula gyömbér befőzés gyógynövény szörp gasztroajándék

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmusakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr882360848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása