Kezdem komolyan hinni, hogy anno a menzai gyümölcslevest csak egyedül én ettem meg... Nekem azzal sem volt semmi bajom, bár az itthon készült gyümölcslevesek azért mérföldekkel finomabbak annál.

Az igazat megvallva az eper az egyetlen olyan gyümölcs, amire gyermekkoromban allergiás voltam. Egyszer annyit sikerült bevágnom belőle, amennyitől már idegesítően sok apró piros pötty borította a testemet. Bár mára ez elmúlt, azért az eper és én mégsem lettünk nagy haverok, viszont mivel a gyerekek imádják, gyakran készül epres étel ebben a szezonban.

A döntést, hogy milyen formában készüljön, nagyban segítette az a tény, hogy az anyukámtól kapott eper már 2 nap után a hűtőben is rohadni kezdett, emiatt, hogy mentsük a még menthetőt, krémleves formájában végezte. Az eper és a menta meglehetősen jó párosnak bizonyult, bár lányom nem rajongott annyira érte, mint én.

A mentán kívül szerintem a citromfű is illik hozzá, valamint a lime. Nekem most nem volt itthon, emiatt citromot használtam. Aki sűrűbbre szeretné, tehet bele pár kiskanál keményítőt vagy talán vanília- vagy eperpuding-port. (bár ez utóbbiak tele vannak színezékkel és ízfokozókkal..)

Mentás eperkrémleves:

Hozzávalók:

- kb. 30 dkg eper

- 2 dl tejszín

- 2-3 dl tej

- kb. 10 dkg (nád)cukor/méz

- 2-3 kk. keményítő/pudingpor

- 1 lime/citrom leve

- mentalevél ízlés szerint

Elkészítés:

Turmixoljuk le az epret, majd adjuk hozzá az előzőleg keményítővel elkevert tejet és a tejszínt. Édesítsük, amennyire szeretnénk, végül facsarjuk bele a citromot és tegyük hozzá az apróra vágott (tépkedett) mentát.

                     Mentalevéllel és eperdarabkákkal díszítsük! Jó étvágyat! 

Szerző: Bio-Ritmus  2011.06.01. 13:26 Szólj hozzá!

Címkék: leves menta méz citrom eper egytálétel

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmusakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr42946215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása