Mert én sajtot akartam, igazi saját készítésű házi sajtot! Nem citrommal és ecettel kicsapatottat, hanem olyan igazit, mint amit boltban lehet kapni! És ha egy nő valamit a fejébe vesz.. Na, jó, a kishitlert rám húzni, az azért enyhe túlzás! :DDD (Nagylányom beszólt: "Nem is olyan nagy túlzás") :D 

Így hát rendeltünk tejoltót és sajtkultúrát. Eddig oké. De már egy jó ideje ott figyelt a fagyasztóban, mert mint írtam vásárlási szokásaimról: "a lényeg a vétel"! De hát karácsonyra kellett sajt, így nekiálltunk.

2-fajta sajtkultúrára tettem szert, egyikkel mozzarella-jellegű, lágyabb sajtot, a másikkal pedig trappista-féle, keményebb sajtot lehet készíteni. Közben láttam Trinity blogján, hogy feta sajtot tett el olívaolajban chilivel. Ez volt a kiindulás, hogy majd jó lesz szilveszterre. Ergo, ha valaki nem házi sajtból, hanem fetából, vagy mozzarellából készíti, úgy is jó lehet!

Nézzük most az én verziómat!

Olívaolajban érlelt sajt:

Igazából nem is kell hozzá recept. A lényeg, hogy a lágyabb sajtot apró kockákra vágjuk és hozzáteszünk pár dolgot, majd felöntjük olívaolajjal. Én tettem hozzá zöld olajbogyót, csípős hegyes zöldpaprikát, rozmaring-szálat, fokhagyma-gerezdeket és egy szép piros chili-paprikát. (mehet bele zsálya, kakukkfű, lilahagyma, akár kapribogyó is..) 

Tulajdonképpen ízlés szerint variálhatjuk! Házi sütésű kenyérrel kiváló szilveszteri antipasti! Tényleg jó ötlet, köszi Trinity! A házi sajtkészítésről sok mindent nem találtam a neten, de nekiálltunk kísérletezgetni. Így ha sikerül, fogok még bővebben írni róla!

Szerző: Bio-Ritmus  2010.12.30. 11:39 5 komment

Címkék: sajt rozmaring csípős gasztroajándék

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmusakonyhaban.blog.hu/api/trackback/id/tr592547905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indust · http://indust.hu 2011.01.01. 07:06:52

Tudom, a kultúra lényegében megfizethetetlen, de kb. hogyért jött ki így a dolog?

Bio-Ritmus 2011.01.01. 15:53:03

@indust: A tejoltóért és a 2-féle sajtkultúráért fizettem szállítási ktsg-gel együtt 11 ezer forintot. Ez kb.6ezer liter tej feldolgozásához biztosan elegendő,azaz ha 10 liter tejből készítesz sajtot, akkor 20 ft többletköltséget jelent az oltó+kultúra használata. Tul.képpen csak a házitejet kell számolni a sajtnál. Ha további info kell, írj!

Foodafok 2011.02.08. 14:35:09

Kedves Ritmus
A tejoltót és a sajtkultúrát hol lehet beszerezni? Mégha ilyen sokba is kerülne, sem érdekel. Többedmagammal vennénk.

Bio-Ritmus 2011.02.08. 15:16:18

@Usubu: Magyar Tejgazdasági Intézet Mosonmagyaróvár : 96/215-711

Foodafok 2011.02.08. 20:53:06

Köszönöm szépen. Igyekszünk vele, és majdan beszámolók róla.
süti beállítások módosítása